Svájci droghálózat vezetőjét kapták el Magyarországon

Egy Svájcban működő kábítószer-kereskedő hálózat vezetőjét fogták el Magyarországon – közölte a rendőrség honlapján pénteken. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát (KR NNI) hónapokkal ezelőtt kereste meg a zürichi rendőrség, hogy támogassák egy nyomozásukat. A svájci hatóságok adatai szerint egy életvitelszerűen Magyarországon lakó svájci-francia kettős állampolgár legalább két bűntársával együttműködve, futárokkal alkalmanként több kilogrammnyi kokaint csempészett Svájcba, amit az általa vezetett forgalmazó-hálózat Zürichben értékesített.

A férfi a szervezett elkövetői csoportot részben Magyarországról irányította, részben e célból rendszeresen Svájcba utazott. Tevékenységét ügyészi, rendőri együttműködéssel tárták fel a svájci és a magyar nyomozók. A zürichi államügyészség jogsegélykérelmet intézett a Fővárosi Főügyészséghez. A közös munka eredményeként július 3-án a zürichi rendőrök arról értesítették a KR NNI munkatársait, hogy a férfi két bűntársát, egy olasz férfit és egy osztrák nőt, továbbá öt kolumbiai kábítószerfutárt tetten érték és elfogták. Ezután a nemzetközi bűnszervezet Magyarországon tartózkodó vezetőjével szemben a svájci államügyészség haladéktalanul nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki. A férfit a Készenléti Rendőrség munkatársai fogták el. A svájci-francia kettős állampolgár terhére rótt bűncselekmények alapján a svájci jogszabályok szerint akár 20 év szabadságvesztés is kiszabható – olvasható a police. hu-n.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.