Észt dzsessz az Opus Jazz Clubban

Két észt dzsessz formáció, a Peedu Kass Momentum és a Tormis Quartet ad koncertet csütörtökön és pénteken az Opus Jazz Clubban.

A program az Észt Köztársaság kikiáltásának századik évfordulója alkalmából valósul meg, a Magyarországi Észt Intézet szervezésében – közölte a Budapest Music Center az MTI-vel.
November 29-én a Peedu Kass Momentum játszik. A tiszta hangzásáról, izgalmas ritmusairól és lendületes színpadi előadásáról ismert, kortárs dzsesszt játszó Momentum zongoratriót az európai ismertségnek örvendő és igen termékeny muzsikusa, a nagybőgős Peedu Kass vezeti. A Momentum volt az első észt zenekar, amely felléphetett a legnagyobb európai dzsessz szakvásár, a brémai Jazzahead showcase-színpadán, 2015-ben.
A csapat zongoristája a virtuóz Kristjan Randalu, aki korábban játszott együtt Ben Monderrel, Ari Hoeniggel Dhafer Yousseffel vagy Nils Petter Molvaerral is. A dobos Toomas Rull termékeny dalszerző is, széles körben keresett muzsikus, aki több mint száz album felvételénél működött már közre. A Momentum első lemeze 2016-ban jelent meg, Budapesten elsősorban friss, idei albumukról játszanak.
Másnap, november 30-án pénteken a Tormis Quartetet hallhatja a közönség. A tavaly elhunyt Veljo Tormis észt komponista a 20. század egyik legfontosabb európai kórusmű-zeneszerzőjének számít. A többségében észt népdalokra építkező műveit az Opusban már többször sikerrel szerepelt Kadri Voorand énekesnő fiatal korától ismerte és énekelte különféle kórusok tagjaiként, akárcsak Jaak Sooäär gitáros.
2015-ben a Tormis 85. születésnapját ünneplő események részeként a tallinni Jazzkaar fesztivál felkérésére Voorand és Sooäär Liisi Koikson énekesnővel és Paul Daniel gitárossal különleges koncertprogramot állított össze, amelyben Tormis műveit a dzsessz kontextusába helyezve szólaltatták meg. A siker láttán a négy zenész úgy döntött, tovább folytatja, azóta Észtország szinte valamennyi folk és dzsessz fesztiválján megfordultak, de szerepeltek az Egyesült Királyságban, Izraelben, Németországban és Finnországban is. A kvartett debütalbuma idén nyáron jelent meg Tormisele – Hommage to Veljo Tormis címmel.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.