Uniós forrásból fejlődik Bóly és környéke

A Széchenyi 2020 program keretében Bóly Város Önkormányzata, valamint további hét konzorciumi tag 4,232 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a „Bóly központú agglomeráció szennyvíztisztító telepének és csatornahálózatának fejlesztése” projekt keretében.

illusztráció

A beruházás az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság konzorciumi vezetésével összesen 4,703 milliárd forintból valósul meg, amit 90%-ban az Európai Unió, a fennmaradó részt pedig a központi költségvetés finanszíroz.

A beruházás célja, hogy a Bóly központú szennyvízelvezetési agglomeráció (Bóly, Babarc, Szajk) és a hozzá csatlakozó Szederkény, Máriakéménd, Monyoród, Borjád, Pócsa, Belvárdgyula és Versend települések szennyvízelvezetése és szennyvízkezelése korszerű módon, a környezet minimális terhelésével kerüljön kialakításra, avagy renoválásra. Egyrészt szükséges az agglomerációhoz csatlakozó települések csatornázása, másrészt a bólyi szennyvíztisztító telep fejlesztése, mely a csatlakozó települések terheléseinek figyelembe vétele nélkül is indokolt.

„Bóly központú agglomeráció szennyvíztisztító telepének és csatornahálózatának fejlesztése” című projekt elszámolható összköltsége 4 703 024 703 forint, melyből az európai uniós támogatás összege 4 232 722 23 forint, a fennmaradó rész hazai finanszírozású. A projekt a megvalósításával hozzájárul Magyarország derogációs kötelezettségének teljesítéséhez.

A kivitelezési munkák a tervek szerint 2020. szeptemberéig tartanak, melyet követően a projekt lezárására várhatóan 2020. októberében kerül sor.

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.