Százzal több fiatal pályázott idén állami művészeti ösztöndíjakra

Idén a tavalyihoz képest százzal több, csaknem hatszáz fiatal nyújtotta be pályázatát a számukra kiírt művészeti ösztöndíjakra, a legnépszerűbb a Derkovits Gyula kiírás volt.

Harmadával emelkedett ebben az évben a Derkovits-ösztöndíjra jelentkezők száma, összesen 184 pályázat érkezett be a fiatal képzőművészektől, miközben a Móricz-ösztöndíjra másfélszer több, összesen 111 fő nyújtotta be jelentkezését – áll a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. (MANK) keddi közleményében.
A tavalyi 100 ezerről 200 ezer forintra emelt, fiatalok pályakezdését segítő állami ösztöndíjak száma is tovább bővült, a korábbi 12 helyett most 14-et kezel a MANK.
Az Oláh János költő, író, szerkesztő nevét viselő kiírásra szerkesztők, a Szegedi Kis István református lelkész-teológusról elnevezett ösztöndíjra egyházkutatók pályáztak.
Ahogy az újak esetében, a többi pályázatot is az adott művészeti ág neves képviselőiről nevezték el, így Derkovits Gyula a képzőművészeket, Kállai Ernő a művészettörténészeket és a műkritikusokat, Kozma Lajos az iparművészeket, Pécsi József a fotográfusokat, Babits Mihály a műfordítókat, Fischer Annie a zenei előadóművészeket, Fülöp Viktor a táncművészeket, Kodály Zoltán a zenei alkotókat, Lakatos Ablakos Dezső a dzsessz előadóművészeket, Móricz Zsigmond az irodalmi alkotókat, Örkény István a drámaírókat támogató ösztöndíjnak kölcsönözte a nevét.
Az eredményeket folyamatosan hirdetik ki, a névsor pedig frissül a MANK weboldalán is, március 11-én pedig a Pécsi József fotóművészeti pályázatra sikeresen jelentkezők névsorát ismerheti meg a közönség a tavalyi ösztöndíjasok munkáiból nyílt kiállítás zárásán, a Capa Központban.
A nyertesek bruttó 200 ezer forintos állami támogatásban részesülnek egy éven keresztül. A támogatások célja, hogy segítsék a fiatal, tehetséges művészek fejlődését, valamint kedvező feltételeket teremtsenek a korszerű, színvonalas művek létrehozásához.
A MANK április 1-jéig még várja a jelentkezéseket a Moholy-Nagy László formatervezési ösztöndíjra, amelyre fiatal tervezők, alkotók nevezhetnek. A hathónapos, minimum 900 ezer forint értékű támogatás elnyerésére 35 évnél fiatalabb, szakirányú művészeti, illetve dizájner egyetemi diplomával rendelkező, Magyarországon alkotómunkát végző tervezők jelentkezhetnek saját kezdeményezésű vagy gyártói együttműködésben megvalósított projektek létrehozására.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.