Nemzeti közművek: életveszélyes az áram- és gázlopás

Magyarországon az utóbbi években kevésbé jellemző az energialopás, de még most is jelentős számban fordulnak elő olyan esetek, amikor szabálytalan beavatkozást történik a hálózaton, az illegális beavatkozás nemcsak anyagi veszteséget okoz a szolgáltatóknak, hanem életeket is veszélyeztet – hívta fel a figyelmet az NKM Nemzeti Közművek Zrt. kedden az MTI-nek küldött közleményben.

Az NKM közölte, szakemberei évente mintegy 400 ezer esetben végeznek helyszíni ellenőrzést ellátási területükön, az áram- és gázfogyasztáshoz kapcsolódó szabálytalanságok számos példájával találkoznak.
Az ellenőrzés helyszíneit egyrészt a számlázási rendszerből kockázatértékelés alapján kiszűrt gyanús esetek, másrészt a bejelentések alapján jelölik ki. Ezen kívül szoros együttműködés van a rendőrséggel, és egyre gyakoribb, hogy az egyik eset elvezet a másikhoz – írják a közleményben.
Az NKM munkatársai gyakran szembesülnek azzal, hogy a fogyasztó az ellenőrzést próbálja ellehetetleníteni, például nincs otthon. Az ellenőrzést nem lehet elkerülni, ilyen esetben az NKM munkatársai egy következő alkalommal térnek vissza, lehetőség szerint időpontot is egyeztetnek – közölte a szolgáltató.
Az NKM arra kéri ügyfeleit, ha tudomást szereznek a villamoshálózaton vagy a villamos-berendezésekben okozott szándékos rongálásról, szerződésszegő magatartásról, tegyenek bejelentést a 06 62 565 881 telefonszámon, vagy online a www.nkmaram.hu oldalon a Hálózati károkozások bejelentése menüpont alatt.A képeknek helyettesítő szöveget kellene megadni, ami a kép tartalmát mutatja be röviden.  Ha nem írsz hozzá ilyet, jelöld be, hogy díszitésre használt kép.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.